Bárdos László (vál.), Bárdosné Fetykó Judit (szerk.): Elfeledett költők

 Megjelent a Bárdos László által válogatott, Bárdosné Fetykó Judit által szerkesztett Elfeledett költők című antológia. A teljes kötet elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

 

Tartalom

BALÁZS BÉLA
BÁNYAI KORNÉL
BÁRD MIKLÓS
BÓKA LÁSZLÓ
CZÓBEL MINKA
CSIZMADIA SÁNDOR
DARÁZS ENDRE
DEVECSERI GÁBOR
DUTKA ÁKOS
EMŐD TAMÁS
FARKAS IMRE
FENYŐ LÁSZLÓ
FODOR JÓZSEF
FRISS ENDRE
GÁBOR ANDOR
GARAI GÁBOR
GELLÉRT OSZKÁR
GEREBLYÉS LÁSZLÓ
HABÁN MIHÁLY
HAJNAL GÁBOR
HÁRS LÁSZLÓ
HARSÁNYI LAJOS
HEGEDÜS GÉZA
HEGEDŐS ZOLTÁN
HOLLÓS KORVIN LAJOS
IGNOTUS
ISTVÁN MARIÁN
JANKOVICH FERENC
JÓKAI MÓR
KAFFKA MARGIT
KEMÉNY SIMON
KERÉNYI GRÁCIA
KERESZTURY DEZSŐ
KIS FERENC
KOMJÁTHY ALADÁR
KOMJÁTHY GYŐZŐ
KOMLÓS ALADÁR
KÚN JÓZSEF
LADÁNYI MIHÁLY
LÁNYI SAROLTA
LÉVAY JÓZSEF
LUKÁCS LÁSZLÓ
MARCONNAY TIBOR
MÁTYÁS FERENC
MIKLÓS JUTKA
NADÁNYI ZOLTÁN
NÁDASS JÓZSEF
NAGY IMRE
NAGY ZOLTÁN
OLÁH GÁBOR
ÖLBEY IRÉN
PÁSZTOR BÉLA
PETŐFI ZOLTÁN
RAB ZSUZSA
REICHARD PIROSKA
ROZVÁNYI VILMOS
RÓZSA IMRE
SIMON ISTVÁN
SOLYMOS IDA
SZALAY FRUZINA
SZÉPKÚTI MIKLÓS
SZILÁGYI GÉZA
TAKÁCS IMRE
TÁRKÁNYI BÉLA
TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ
URR IDA
VÁCI MIHÁLY
VARGHA GYULA
VÁRNAI ZSENI
VIHAR BÉLA
 

---

 

Előszó

 

"Emléket hagyok itt, mely ércnél maradóbb" - állapítja meg költészetéről Horatius. "Az emberiség tudata kihagy, mint minden tudat" - így Babits. Melyiküknek lehet igaza? Fölösleges választani, mert az ellentmondás csak látszólagos. A legtartósabb emlékmű is időleges homályba merülhet, és ki tudja, mikor világít rá ismét az "emberiség tudata"?

Élet- és lélektani kutatások ma már nélkülözhetetlennek tartják a felejtést. Így van ez az irodalom történetében is: az emlékezet itt is szelektál, koronként újra meg újra, sőt egy-egy ilyen "újraválogatás" tagolja, szakaszolja az irodalom s az irodalmi tudat látszólagos folytonosságát.

Könnyen feltételezhetjük, hogy bizonyos szerzőket másodlagosságuk, azaz életművüknek súlytalanabb volta miatt feledtek el. Pedig az elismert legnagyobbak közül is csak kevesen menekülhettek meg az utókor hálátlanságától. A középkor alig tartotta számon a homéroszi eposzokat, Vergiliusé volt a dicsőség. A reneszánsz persze úgy fedezte föl az Íliászt, az Odüsszeiá-t, hogy gondosan hátrább sorolta az Aeneis-t, Vergiliusban csupán a görög minta követőjét látva. Ma már - és az a "ma" azért jó egy évszázados - mind Homérosz, mind Vergilius nagysága kétségbevonhatatlan. A XVIII. századi John Donne vagy Andrew Marvell verseit 1919-ben (!) adják ki újra, hogy azután T. S. Eliot friss, eleven ihletést merítsen hagyatékukból. Még a legnagyobbak közti legnagyobb, Shakespeare is "elfelejtődött" két teljes évszázadra: drámáit a XVIII. század végéig hazájában is csak különböző átdolgozásokban játszották.

A magyar irodalom is jó néhány elfelejtett alkotót tart számon. Igen, a lexikonok számon tartják őket, de műveiket nem adják ki, nem tanítják. Kiszorultak a "kánonból". Egyáltalán nem biztos, hogy véglegesen. Kiváló költők, írók is föllelhetők közöttük: Weöres Sándor két vaskos kötetet töltött meg a magyar költészet "rejtett értékeivel és furcsaságaival". Elődök bukkanhatnak ki a sötétből, olyan "előfutárok", akik néha fontosabbnak vagy legalábbis izgalmasabbnak tetszenek ma, mint beérő, beteljesedő, hírneves tanítványaik.

De a mára elfeledettek nemcsak akkor méltóak a figyelmünkre, ha igazi nagyságoknak bizonyulnak. Egyetlen művészet sem csupán a nagyokból táplálkozik. Ők sem nőhetnének meg a kisebbek nélkül, az irodalomtörténet folyamatosságát ezek az utóbb kevéssé ismert vagy elismert szerzők tartják fenn.

Közülük válogattunk, hogy kiemeljük őket a feledésből. Legalább a tudat, tudatunk következő "kihagyásáig".

Budapest, 2007. október 5.

Bárdos László
irodalomtörténész