Elhunyt Kovács Sándor Iván

Kovács Sándor Iván 1971-től az ELTE Régi Magyar Irodalomtörténeti tanszékén tanított, 1994 és 2002 között tanszékvezető egyetemi tanár volt. Fő kutatási területe a XVII. századi magyar irodalom és Zrínyi Miklós munkássága. Hosszan tartó betegség után életének 83. évében december 9-én halt meg a József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, az irodalomtudomány doktora, a Tiszatáj, a Kortárs, az Irodalomtörténet, majd Irodalomismeret folyóiratok szerkesztője.

Kiss Farkas Gábor emlékezése:

Kovács Sándor Iván (1937–2019)

Aki valaha találkozott vagy beszélt vele, emlékezni fog rá és történeteire. Magyar szakos hallgatók generációi tudták, tudják Szegeden és Budapesten álmukból felkeltve azokat a Zrínyi-sorokat, hogy „Vas vármegye füstöt vetett, füstölög”, vagy „ha disznó túrná is ki az embert, csak ember légyen.” Minden félévben a Pesti Barnabás utca és a Múzeum körút előadóiban mennydörögtek a Vitéz hadnagy szavai, hogy a „Magyar vitézeknek dicsősséggel földben temetett csontjai és azok nagy lelkeinek árnyékjai, az kik egyik világ szegletirül az másikra vitézséggel vezették a magyarokat, és egyik tengertül a másikig sok száz esztendeig csináltak kard élivel békességes megtelepedést nekik, nem hadnak nékem alunnom, mikor kévánnám, sem henyélnem, ha akarnám is.” Amíg tehette, egy pillanatra nem alhatott, egy percre nem nyugodott ő sem. Most az „irigy idő” nem hagyta neki, hogy megérje szeretett Zrínyije születésének négyszázadik évfordulóját. Isten, mikor a szigeti Zrínyi sorsát mérlegeli az eposz elején, azzal vigasztalja a szolgája halála miatt búslakodó angyalokat:

Ostorom szolgámra nem tiltom hogy szállyon,
Melynek nem kel törödny semmit halálon,
Akarom néki könnyebségére szállyon,
Es lelkének hüvösülésére állyon.

A „refrigerium animi”, a „lélek hüvösülése”, amit költője ígért a földi szenvedések után, neki is osztályrésze lesz immár.

Kiss Farkas Gábor

Fénykép: Facebook