Kelemen Pál, L. Varga Péter (szerk.), Friedrich A. Kittler, Prae, 16 (2014), 4.
Ezt a lapszámot Friedrich Kittlernek és az ő médiatudományának szenteltük. Kittler néhány írásán és utolsó interjúján kívül olvashatók itt még tanulmányok a Kittler-féle médiatudományi vállalkozásról, valamint egy recenzió két újabb kiadványról, amelyek immár visszatekintve foglalkoznak a német médiatudós munkásságával.
Ebben a rövid bevezetőben nem kívánjuk rendszerező módon összefoglalni Kittler fontosabb média elméleti és -történeti írásainak legfontosabb gondolatait, vagy áttekintést adni munkássága különböző szakaszainak legfontosabb jellegzetességeiről vagy célkitűzéseiről. Egyáltalán nem szeretnénk megtalálni és felmutatni az itt közölt Kittlerírások vélt vagy valós közös nevezőjét, nem kívánjuk elhelyezni őket az „életmű” részeként vagy nagyobb tudománytörténeti összefüggésben.
Egyfelől azért nem, mert úgy gondoljuk, ezzel nem Kittler „szellemében” – ami azt jelenti: a szó szoros (számítástechnikai) és átvitt (tudománytörténeti) értelmében vett kittleri „program” szerint – járnánk el. Hogy miben is áll ez a program, legalábbis az 1980-as évek elején, azt világosan leírja az az általunk is közölt, a „szerző” élete végéig publikálatlanul maradt előszó, amelyet Kittler 1983 nyarán illesztett Lejegyzőrendszerek 1800/1900 című habilitációs írása elé, hogy előmozdítsa az így is két évig húzódó habilitációs eljárást. Kittler itt világosan körvonalazza sajátos, ekkortájt módszertanná emelt, de korábban is gyakorolt írásmódját és érveléstechnikáját. Ezen írástechnika és érvelésmód azon alapul, hogy Kittler számára az irodalom híradástechnika, és így mind az irodalom, mind az azt feldolgozó irodalomtudomány legkisebb egységei, elemi építőkövei a médiumok által rögzített adatok. Kittler így mind az irodalomra, mind az irodalom tudományára, ily módon a maga tudományos írásmódjára is speciális adatkezelési módokként kezdett tekinteni. És amennyiben az irodalom tudománya egyfajta adatkezelési mód, annyiban nincs tekintettel – mert nem kell tekintettel lennie – a hagyományosan tárgyterületeknek, diskurzusoknak vagy társadalmi részrendszereknek nevezett szférák közötti bevett határhúzásokra.