Levéltári források a fordítás- és fordítótörténeti kutatásban

Helyszín: ELTE BTK, Budapest VIII. Múzeum krt. 4/A

Időpont: 2026. május 27., szerda

A fordítástörténet újabb irányai egyre nagyobb mértékben támaszkodnak levéltári forrásokra: fordítói hagyatékokra, kiadói dokumentációkra, intézményi iratokra, hangfelvételekre, oral history interjúkra és digitális eredetű anyagokra. A fordítók kutatása (Translator Studies) és a fordítás történeti szociológiája a fordítást nem csupán szöveges termékként kezeli, hanem olyan gyakorlatként, amelyet többek közt munkahelyek és intézmények, szerződések, levelezések, munkaeszközök és kapcsolati hálók alakítanak (Munday 2014; Cordingley & Hersant 2021). Ugyanakkor a fordítással kapcsolatos anyagokat gyakran nehéz pontosan beazonosítani, hiszen a fordításhoz köthető kulcsszavak ritkán jelennek meg rendezőelvként a levéltári, kézirattári vagy hangtári gyűjteményekben. A kutatás szempontjából legfontosabb dokumentumok ráadásul nem feltétlenül a fordítások kéziratai: sokkal inkább a hétköznapi dokumentumok köréből kerülnek ki, amelyek gyakran szétszórva, töredékesen találhatók a gyűjteményekben, és gondot jelent következetes katalogizálásuk (Osborne 1999; Paloposki 2017).

A Pont Fordítva Kutatócsoport konferenciájára levéltárosokat, könyvtárosokat, muzeológusokat és egyéb gyűjteményi szakembereket invitálunk gyakorlatias és tudományterület-építő céllal: mutassanak be olyan gyűjteményeket, dokumentumegyütteseket, dokumentumokat, amelyek a fordítás 20–21. századi történetéhez, ebben az időszakban alkotó fordítókhoz kapcsolódó anyagokat tartalmaznak. Nemcsak az szépirodalmi fordítókat és fordítást szeretnénk vizsgálat tárgyává tenni, hanem az olyan humán- és természettudományi fordításokat is, amelyek nem kizárólag egy szűk szakmai kör, hanem a közönség szélesebb rétegei számára készültek.

Célunk a gyűjtemények láthatóvá tétele, a gyűjteményépítési ismeretek megosztása, valamint a kutatók és az archivumok összekapcsolása révén a magyar fordítástörténet, a fordítóvizsgálatok területén léptékváltás elérése. Ez annál is inkább fontos, mivel a magyar irodalom- és művelődéstörténet számára a fordítók (kevés kivétellel) „láthatatlan” szereplők, annak ellenére, hogy a magyar kulturális örökség és az irodalmi nyelv formálásának kitüntetett szereplői.

Különösen olyan hozzászólásokat várunk, amelyek egy vagy több konkrét gyűjteményre, dokumentumegyüttesre összpontosítanak, és az alábbiakhoz hasonló kérdéseket érintenek:

Mit tartalmaz a gyűjtemény, és hogyan jelenik meg benne a fordítás?

A fordítás nyomai a legkülönbözőbb helyeken bukkannak fel: személyes levelezésekben és memoárokban, szerződésekben, szerkesztői érintkezések során, kiadói iratokban, széljegyzetekben, piszkozatokban, intézményi feljegyzésekben, állambiztonsági anyagokban, rádiós felvételekben, életútinterjúkban. Egyes fordítások kizárólag levéltári formában maradtak fenn, soha nem kerültek publikálásra – ami ugyancsak alapvető kérdéseket vet fel a kulturális láthatósággal kapcsolatban. A fordítással kapcsolatos dokumentumok nagyobb fondokon (személyi, kiadói, szervezeti) belüli elhelyezkedése, illetve az ilyen anyagok leírásának vagy kereshetővé tételének módszerei szintén reflexió tárgyát képezhetik.

Kik kerülnek be a gyűjteménybe – és kik maradnak láthatatlanok?

Az archívumban a hozzáférhetőség és a hiány viszonyai határozzák meg, hogy mely fordítók kerülhetnek be a tudományos vérkeringésbe, és milyen történetek írhatók meg. A mikrotörténeti megközelítések megmutatják, hogyan képesek a töredékes bizonyítékok „láthatóvá tenni” az elfeledett fordítókat (beleértve azokat is, akiknek kevés megjelent művük van), és hogyan árnyalhatják a nagy, átfogó narratívákat (Atefmehr & Farahzad 2022; Munday 2014).

Hogyan teszik láthatóvá az archívumok a fordítói munkát?

A levéltári dokumentumok felszínre hozhatják a fordítást körülvevő, gyakran láthatatlan alkufolyamatokat: a műválasztást, a szerzői jogi kérdéseket, a címjavaslatokat, a kiadások összevetését, a tipográfiáról és kísérőszövegekről szóló vitákat, a tiszteletdíj-számításokat, valamint a kiadó és a fordító közötti felelősségmegosztást. Ezek a források megvilágíthatják a fordítás anyagi feltételeit is – az intézményes, közösségi és privát helyszíneket, az eszközöket és a munka ritmusát –, vagyis pontosan azokat a dimenziókat, amelyeket csak ritkán értünk meg. Milyen hétköznapi dokumentumok árulkodnak a fordítók cselekvési lehetőségeiről, ágenciájáról, az együttműködésekről és a munkakörülményekről?

Hozzáférés, korlátozások és a digitális eredetű (born-digital) realitások

A digitális eredetű gyűjtemények (e-mailek, szövegszerkesztővel készült dokumentumok), ha vannak, jobbára katalogizálatlanok, megtalálhatatlanok és használhatatlanok. Feldolgozásukat adatvédelmi, szerzői jogi és technikai akadályok is nehezítik. Melyek a főbb hozzáférési korlátok, különösen az eredetileg digitális gyűjtemények esetében, és milyen gyakorlati stratégiák léteznek a használhatóság javítására?

Az archívum mint folyamat

Az archívum nem csupán tárolóhely, hanem szünet nélkül alakuló „folyamat” is (archive as process), amely meghatározza az értelmezés kereteit (Cordingley & Hersant 2021). Ebből kiindulva bemutatható, miként alakítják a katalogizálási döntések, az állománygyarapítási és selejtezési döntések, valamint az intézményi kontextus azt, hogy mi válhat megismerhetővé. Ide tartozhatnak kisebb, pragmatikus megoldások is – például metaadat-kapcsolódási pontok, kereszthivatkozások, segédletek megfogalmazása vagy gyűjteményi útmutatók –, amelyek hozzájárulhatnak a fordítással kapcsolatos anyagok jobb láthatóságához és könnyebb felfedezhetőségéhez.

A konferenciára többféle típusú 15 perces előadással lehet jelentkezni:

Gyűjtemény-bemutató: egy fond/gyűjtemény és a benne rejlő kutatási lehetőségek bemutatása.
Esettanulmány: hogyan alakítja egy konkrét dokumentumegyüttes a fordítói munkáról, a fordító alkupozíciójáról, döntési helyzeteiről vagy az intézményekről alkotott ismereteinket.
Módszertani reflexió: tágabb észrevételek az archívumi láthatóságról, a kollektív emlékezetről és a gyűjtési stratégiákról; vagy gyakorlati beszámoló a hozzáférési feltételekről, korlátozásokról és a felhasználás módjairól (különösen a digitális eredetű anyagok esetében).

Jelentkezés módja

Kérjük, küldje el a következőket a Pont Fordítva Kutatócsoport e-mail címére (pont.forditva.2@gmail.com) 2026. március 25-ig:

Név és intézményi kötődés, e-mailcím.
Az előadás címe
Egy maximum 1500 karakteres összefoglaló a bemutatni kívánt gyűjtemény(ek)ről, dokumentum(ok)ról vagy a választott témáról.

A konferencia szervezői: Józan Ildikó és Scheibner Tamás (ELTE BTK, Pont Fordítva Kutatócsoport)

Hivatkozások

Atefmehr, Zahra és Farzaneh Farahzad. „Microhistorical Research in Translator Studies: An Archival Methodology”. The Translator 28, 3. sz. (2022): 251–262. https://doi.org/10.1080/13556509.2021.1944022.

Cordingley, Anthony és Patrick Hersant. „Translation Archives: An Introduction”. Meta: Journal Des Traducteurs 66, 1. sz. (2021): 9. https://doi.org/10.7202/1079318ar.

Munday, Jeremy. „Using Primary Sources to Produce a Microhistory of Translation and Translators: Theoretical and Methodological Concerns”. The Translator 20, 1. sz. (2014): 64–80. https://doi.org/10.1080/13556509.2014.899094.

Osborne, Thomas. „The Ordinariness of the Archive”. History of the Human Sciences 12, 2. sz. (1999. május): 51–64. https://doi.org/10.1177/09526959922120243.

Paloposki, Outi. „In Search of an Ordinary Translator: Translator Histories, Working Practices and Translator–Publisher Relations in the Light of Archival Documents”. The Translator 23, 1. sz. (2017): 31–48. https://doi.org/10.1080/13556509.2016.1243997.

Fortepan / Akácos Sándor, 1936