Pályázati felhívás konferencia-előadás tartására

2018.06.11.
Pályázati felhívás konferencia-előadás tartására
  • A Költők és koruk konferenciasorozat célja, hogy
    József Attila pályáját és életművét, kora és korunk irodalmának, kultúrájának kontextusába helyezve vizsgálja.
  • Az Eötvös Loránd Tudományegyetem
    Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete, az Institut für Finno-Ugristik an der Universität Wien
    és a József Attila Társaság közös pályázati felhívása.

2018 novemberének közepén Bécsben rendezzük meg a VIII. Költők és koruk konferenciát, melynek témája: József Attila és a bécsi kulturális élet. A konferencia meghívott résztvevői a téma elismert szakértői, neves irodalomtörténészek, kutatók.

Második alkalommal hirdetünk nyílt pályázatot konferencia-előadás tartására egyetemi és doktori hallgatók számára a fiatal irodalomtörténészek szekcióban. Osztatlan, alap- és mesterképzéses, továbbá doktori képzésben résztvevő hallgatók és friss diplomások (2017–2018 között végzettek) is jelentkezhetnek.

Az előadások időtartama 15–20 perc. Csak önálló kutatásra épülő, tudományos igényű előadásokat fogadunk el. Bécs és a költő életének és életművének kapcsolatáról, kapcsolódási pontjairól gondolkodó előadásokat várunk, melyek lehetnek átfogóak, vagy egy-egy részterülettel foglalkozóak. Pályázhat olyan tanulmány, mely József Attila bécsi egyetemi szemeszterét, vagy az ott írt verseit tárgyalja, de olyan is, mely az 1920-as évek bécsi kulturális életét, vagy magyar emigrációját vizsgálja, tehát azt, hogy milyen kulturális hatások érték, érhették a költőt bécsi tartózkodása alatt. Előnyben részesülnek azok az előadások, melyek elsődleges források kutatásán, elemzésén alapulnak.

A jelentkezés határideje: 2018. július 30. éjfél.

A jelentkezés benyújtásának módja: e-mail a jozsefattilatarsasag@gmail.com címre.

A jelentkezők közül a szakmai zsűri három magyarországi és három bécsi egyetemi vagy doktori hallgatónak, friss diplomásnak ad lehetőséget a konferencián való részvételre.

A konferencia kétnyelvű (magyar–német) lesz, tehát magyar és német nyelvű előadásokat is elfogadunk.

A jelentkezés feltétele:

  • az előadás címének és absztraktjának (az előadás 2 000 – 2 500 karakter hosszúságú kivonata) benyújtása;
  • a jelentkezési lap kitöltése, beküldése. A jelentkezési lap a József Attila Társaság honlapjáról tölthető le: http://jatarsasag.hu/

Az előadáshoz igényelt technikai eszközt (tábla, videó, számítógép, projektor) – amennyiben azt az előadó a jelentkezési lapon jelzi – igény szerint biztosítjuk. A szállás, ellátás és utazás költségei a konferencia szervezőit terhelik.

A pályázatok eredményéről augusztus végén értesítjük a jelentkezőket. A nyertes előadások szövegének október végéig el kell készülniük. A konferencia végleges programjának kiírása szeptemberben várható.