Vörösmarty életműve és hatása

Vörösmarty életműve és hatása
03/23 - 03/24

2023. március 23. - 2023. március 24.

Doktori Védések Terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A, alagsor –150

03/23 - 03/24

2023. március 23. - 2023. március 24.

Doktori Védések Terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A, alagsor –150


Vörösmarty Mihály a magyar irodalom azon nagy klasszikusai közé tartozik, akinek jelentősége és hatása mindig is vitán felül állt, ám az utóbbi időben mintha mégis csökkent volna iránta az értelmezői érdeklődés. Műveinek a kritikai kiadása, amely még az 1960-as években indult el, mindmáig nincs befejezve, s még csak a szándék sem igen fogalmazódott meg a mielőbbi befejezésére. Igaz, erre a korábbi irodalomtörténész-nemzedékek jelentős, Vörösmartyval behatóan és alaposan foglalkozó tagjainak az elhunyta után tán nem is lenne megfelelő szakembergárda. Vörösmarty azonban túlságosan nagy költő ahhoz, hogy belenyugodhatnánk a körülötte kialakulni látszó interpretációs csönd eluralkodásába. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság konferenciája, amelyet az ELTE BTK 18–19. Századi Irodalomtörténeti Tanszékével közösen szervezett, éppen arra törekszik, hogy felmutassa: mennyire eleven értelmezői kihívást jelent ma is Vörösmarty életműve, s hány megoldatlan kérdést rejtenek a szövegek éppúgy, mint a költő egykorú történeti kontextusai. A konferencia, amelynek előadói a hazai irodalomtörténész szakma számos kutatóhelyét képviselik, Vörösmarty számos műfajának a kérdésével éppúgy foglalkozik, mint Vörösmarty szellemi környezetének és intenzív hatástörténeti jelentőségével. A résztvevők között a Vörösmarty-kutatás elismert szakemberei mellett fiatal kutatók is jelen vannak, így remélhetőleg sikerül fölmutatni nemcsak az eddigi eredmények ma is releváns jelenlétét és ösztönző szerepét, hanem a felsejlő, jövendő kutatási irányokat is.

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság, valamint az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete tisztelettel meghívja a március 23–24-én Vörösmarty életműve és hatása címmel megrendezésre kerülő konferenciára, melynek helyszíne az ELTE BTK "A" épületének –150-es terme (Budapest, Múzeum krt. 4/A).

A konferencia élőben követhető az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének Facebook oldalán.

A konferencia programja:

Csütörtök
Elnök: Dávidházi Péter
9.00 – 9.25 Fried István: Vörösmarty Mihály az európai romantikus mozgalomban 
9.25 – 9.50 Balogh Piroska: Álomelmélet és esztétikai innováció Vörösmarty Mihály
elbeszéléseiben

9.50 – 10.15 Fülöp Dorottya: A novellista Vörösmarty
10.15 – 10.40 Ajkay Alinka: Vörösmarty Zrínyije
10.40 – 11.00 Vita

11.00 – 11.15 Kávészünet

Elnök: Fried István
11.15 – 11.40 Dávidházi Péter: „Légy híve, oh magyar”. Hang és visszhang a Szózat
megszólításában
11.40 – 12.05 Szilágyi Márton: Vörösmarty és a kéményseprők. Egy alkalmi vers
kontextusai

12.05 – 12.30 Fórizs Gergely: A galamb és Noé (a bárkában). A merengőhöz értelmezési
szintjei

12.30 – 12.40 Vita

12.40 – 15.00 Ebédszünet

Elnök: Ajkay Alinka
15.00 – 15.25 Z. Kovács Zoltán: A Csongor és Tünde és a magyar romantika szövődményei 
15.25 – 15.50 Thimár Attila: A látás és nem-látás motívumai Vörösmarty műveiben
15.50 – 16.15 Vaderna Gábor: Petőfi Vörösmartyt olvas
16.15 – 16.30 Vita 

 

Péntek
Elnök: Szilágyi Márton
9.00 – 9.25 Vámos Violetta: ,,Szépséged tiltja, hogy az légy, lány, ami lenni kivánsz”. A
Daphné-történet megjelenése és értelmezése Vörösmarty műveiben

9.25 – 9.50 Hermann Zoltán: Vörösmarty emlékkönyvekbe írt verseiről
9.50 – 10.15 Devescovi Balázs: Vörösmarty pár apokaliptikus képe és sora, valamint
későbbi hasznosításuk

10.15 – 10.40 Gere Zsolt: „...dúlt lant után”. Vörösmarty lírája az 50-es években
10.40 – 11.00 Vita

11.00 – 11.15 Kávészünet

Elnök: Hermann Zoltán
11.15 – 11.40 Sebők Melinda: Vörösmarty-hagyomány a Babits-életműben
11.40 – 12.05 Milbacher Róbert: A „romántos” ember mítosza. A romantikus antropológia a
Csongor és Tündében
12.05 – 12.30 Gintli Tibor: Közel a Nyugathoz. Az Éj monológja és az első nemzedék
létértelmezésének párhuzamai

12.30 – 12.40 Vita
12.40 – 12.50 Zárszó

13.00 Ebéd